A Tahitótfalui Baptista Gyülekezet története

Menjetek el azért, és tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében. Mindannak megtartására tanítsátok őket, amit én parancsoltam nektek. Íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. (Máté 28:18)

Napjaink összes evangéliumai gyülekezete ennek a Jézus által ránk hagyott nagy misszió parancsnak a gyümölcse. Isten időről időre hűséges vetőket és aratókat rendelt az Ő munkájába, hogy újabb és újabb tanítványok születhessenek, akik igaz hittel emelik magasra az evangélium zászlaját, és plántálnak élő hitű közösségeket. A reformáció mozgalmát is olyan hithősöknek köszönhetjük, akik ragaszkodtak Isten igazságaihoz, és őszinte szívvel keresték és megakarták élni az evangélium igazságait. Elég, ha csak Luther, Zwingli vagy Kálvin nevét említjük. Bár az első nagy reformátorainkat ugyanaz az egyházat megújító cél vezérelte, mégis megállapíthatjuk, hogy ők sem értettek mindenben egyet. Így jött létre az az anabaptista mozgalom is, amely lefektette a mai baptista egyház hitvallásának alapjait.

A baptista misszió Hollandiából indult (1609), ahol az angol egyház által nem kívánatos személynek nyilvánított, John Smyth alakított bemerített tagokból álló hitvalló gyülekezetet, mely később a mennonitákhoz csatlakozott. A németországi és az európai baptista misszió az 1800-as évek közepétől vett nagyobb lendületet, amelyben Johann Gerhard Oncken (1800-1884) a hamburgi missziómunkás vállalt nagy szerepet. Oncken gyülekezetében tér meg Rottmayer János (1818-1901) és néhány Hamburgban dolgozó magyar iparos, akik megkeresztelkednek, majd tanítójuk ösztönzésére ők hozzák az Osztrák-Magyar monarchia területére az első baptista „magvakat.” A szabadságharc után a szintén Németországból érkező Meyer Henrik vált a baptista misszió élharcosává, igaz, szolgálatát főleg a németajkúak körében végezte. Nem sok idő kellett ahhoz, hogy felismerje, a magyar emberekhez a saját anyanyelvükön keresztül lehet a leghatékonyabban eljuttatni az evangéliumot és a baptista tanításokat. Magyar missziómunkásokat képezett ki, szervezte az induló magyar baptizmus munkáját. Ez a munka Pesten indult, de az odaszánt tanítványok által egyre több vidéki településen már magyarul folytak az igehirdetések és növekedett a bemerített hívek száma. A vidéki szolgálatokban oroszlánrészt vállalt Kornya Mihály (1844-1917), Tóth Mihály (1836-1931) és Seres Sámuel (1858-1923), az úgynevezett „parasztapostolok”. Valószínűleg az ő szolgálataik révén jutott el az evangélium Tahitótfalura is, ahol halló fülekre talált az örömhír hirdetése, a megtérésre és a bemerítkezésre való felhívás.

A rohamosan növekvő kis baptista közösség 1886-ban megalapította a Tahitótfalui Baptista Gyülekezetet. Ez a „másfajta”, a Bibliához ragaszkodó tanítás hatással volt Lukács Zsigmondra is, aki 1887-ben bemerítkezett és rendelkezésre bocsátotta házát a testvéri összegyülekezésre, ahol már magyar nyelven folytak az igehirdetések. 
Ebben az időszakban, gyakran szolgált az induló gyülekezetben Petrik János, aki Őrszentmiklósról járt szolgálni a testvérek közé. Így volt ez 1889 január elsején is, amikor is az ünnepi istentisztelet után ebédre hívta őt az egyik helyi hívő család. Itt találkozott Szabó Andrással, a család elsőszülött gyermekével, az akkor huszonnyolc éves fiatalemberrel, aki Budapestről jött haza az ünnepekre. Ez a találkozás és az ebből kibontakozó beszélgetés nagy hatással volt a vallásosságból kiábrándult, Istentől elfordult Andrásra. A Szentlélek munkája és Petrik testvér bizonysága újra irányt mutatott Szabó Andrásnak, akiben újra felbuzdult a vágy, hogy őszintén keresse az Istent. Rengeteg időt töltött imádsággal és igeolvasással, kereste a kijelentéseket ezzel az „újfajta” keresztséggel kapcsolatban. Isten Lelke hamar meggyőzte őt és még ezen év április 11-én Budapesten bemerítette őt Meyer Henrik. Szabó András hatalmas lelkesedéssel vetette be magát a misszió munkájába, előbb családjának, rokonságának több tagját vezette Istenhez és hamarosan már a Tahitótfalui Baptista Gyülekezetben hirdette az igét. Hazaköltözve, a Meyer Henriktől kölcsönkapott 300 Forintból házat épített, és immár itt folytak a kis közösség összejövetelei 1889-től egészen 1903-ig, amikor is a jelenlegi nagy baptista imaház épült. A ház megnyitó istentiszteletén maga Meyer Henrik szolgált. Szabó András akkoriban saját költségén önkéntes országos missziót is folytatott, gyakran megfordult Erdélyben is, ám a közeli településeken is áldásos tevékenységet folytatott, magyar nyelven szólt az evangélium Pócsmegyeren és Szigetmonostoron is. Elsősorban itt tudott nagyobb teret nyerni először az anyanyelvi misszió tahitótfalui központtal.

Isten munkája megállíthatatlan, 1893-ban újabb odaszánt szolgálókkal erősítette meg az egyre inkább kibontakozó magyarnyelvű baptista küldetést. Előbb a budapesti Wesselényi utcai gyülekezetből csatlakozott a tahitótfalui gyülekezethez Csopják Attila vezetésével hat magyarajkú testvér, majd még ebben az évben hazatér a hamburgi teológiáról Udvarnoki András és Balog Lajos, akik közül Udvarnoki András meghatározó alakja lesz a gyülekezetnek. Szabó András és Udvarnoki András találkozása mérföldkő lett a gyülekezett életében. Szabó András szerette volna megnyerni Udvarnoki Andrást a tahitótfalui körzet missziói munkája számára, de a dolog nem volt olyan egyszerű. Meyer Henrik ugyanis azt szerette volna, ha a fiatal teológus Kornya Mihály és Tóth Mihály mellett szolgálna Biblia árusként. Szabó András minden követ megmozgatott azügyben, hogy Udvarnoki András náluk szolgálhasson. Tanácskozásra hívta a körzet tagjait, ahol jelentőség teljes döntés született, elhatározták, hogy függetlenítik magukat a Meyer Henrik által vezetett központi vezetéstől, valamint meghívják Udvarnoki Andrást lelkipásztornak. A döntést az első gyülekezeti jegyzőkönyv bejegyzése szerint mindenki egyhangúlag elfogadta. Szándéknyilatkozatot tettek, melyet a Szabó András, Csörgő József, Lukács Zsigmond testvérekből álló küldöttség személyen vitt fel Budapestre, a Wesselényi utcai gyülekezetbe, ahol is Meyer Henriknek átadták a nyilatkozatot. A küldöttség és Meyer Henrik között egésznapos vita kerekedett, de nem nagyon tudtak közös nevezőre jutni. Végül is egy konferencia megszervezését tűzték ki célul, amely dönteni hivatott a kényes kérdésekben. Mivel a konferenciára nem került sor Szabó András elfogadottnak tekintette a szándéknyilatkozatot, meghívták Udvarnoki Andrást, aki 1893. október 9-én hivatalosan a tahitótfalui missziói körzet első lelkipásztora lett. A jegyzőkönyv szerint maga Udvarnoki András így tett „hitvallást” a gyülekezet meghívása mellett: 
„Én, ki miután azért, mert a testvérekkel tartok, üldözve vagyok, gondolkoztam, hogy elfogadjam-e Meyer testvér tanácsát, hogy Bihar megyébe menjek, vagy a testvérek meghívását fogadjam el. Az elsőre nem éreztem hajlandóságot, s így elhatároztam, hogy itt maradok Tótfalun. Én a testvérek között szeretettel akarok munkálkodni s én magamat a testvérek pártfogásába ajánlom, és kérem, hogy a testvérek támogassanak engemet, kiváltképpen imáikkal.”  (Udvarnoki András beszéde – 1893. október 9. – Tahitótfalui Baptista Gyülekezet jegyzőkönyve)
Így jött létre az első önálló, független magyar nyelvű baptista gyülekezet Magyarországon.

Ezután a gyülekezet köriratban ajánlotta fel az akkor már mintegy hetven baptista gyülekezet számára a magyar baptista misszióhoz való csatlakozás lehetőségét. Egyre több baptista közösség csatlakozott a magyarnyelvű kezdeményezéshez és írásban jelezték szándékukat Meyer Henrik felé, aki e legtöbb esetben nem fogadta el azt.

Mindeközben a tahitótfalui gyülekezetben meg kellett szervezni az önálló gyülekezet működését és vezetését. Az 1893. november 13-án tartott tanácskozáson Szabó Andrást és Kosztán Mihályt diakónusokká választják és egyben a gyülekezet pénzügyeinek a kezelésével is megbízzák őket. Udvarnoki Andrást az igehirdetés szolgálata mellett a gyülekezet meghatalmazta az úrvacsora osztásával is. Elindult a vasárnapi iskola is 18 gyermekkel és elkezdődött a énekkari szolgálatok szervezése is. 1894. május 18-a piros betűs nap a tahitótfalui gyülekezet életében. Ekkor került sor az első bemerítésre a településen, amikor is tíz megtérőt merített be a Dunában Udvarnoki András. A gyülekezet mind létszámban, mind lelkiekben egyre inkább gyarapodott, mindamellett, hogy a településen jelenlévő katolikus és református testvérek ezt nem nézték jó szemmel. 1894-ben alakult meg a felső pest-megyei gyülekezetek körzete, melynek Tahitótfalu, Szada, Őrszentmiklós és Rákoscsaba voltak az első taggyülekezetei. Az 1895-ös esztendő is nagy áttöréseket hozott. Az év februárjában a Rákoscsabán megtartott konferencián határozat született egy magyar nyelvű baptista lap kiadásáról, ez a Békehírnök lap születése, melynek első szerkesztői a tahitótfalui gyülekezet két szolgálója, Udvarnoki András és Csopják Attila. Ebben az évben már állandó énekkara van a gyülekezetnek és van saját gyülekezeti énekeskönyv is. 1900-ben Udvarnoki András buzdítására Szabó András misszióiskolai tanulmányokba kezd, de emellett továbbra is szolgál a helyi gyülekezetben. Udvarnoki testvér nagyon szigorúan „fogta” a gyülekezetet. Sokszor nagyon kemény döntéseket hozott a vezetőség annak érdekében, hogy megőrizzék hitük tisztaságát. Igen gyakoriak voltak az úrvacsorától való eltiltások, a fegyelmezések, de előfordultak kizárások is. Természetesen ez a szigor mindig szeretetben ment végbe, minden-kor törekedtek az „eltévelyedett” testvér helyreállítására.

1901-ben a Bihar megyéhez tartozó Körös-völgyi gyülekezetek meghívták Szabó Andrást lelkipásztornak. Egyszerre volt ez öröme és szomorúsága a gyülekezetnek, hiszen boldog büszkeséggel engedte el vezetőjét a misszió munkája érdekében, de tudták, nagyon fog hiányozni az ő személye a gyülekezeti életből. 1901. június 30-án bocsátotta el őt a gyülekezet, mely alkalomkor Szabó András e szavakkal búcsúzott szeretet gyülekezetétől: 
„Kedves testvérek! Szükségképpeni dolog, hogy utódomnak helyet adjak. Köszönöm a kedves testvéreknek eddig irántam tanúsított szeretetüket és bizalmukat. Többször éreztem – különösen az utóbbi időben – hogy a testvérek imáikban nem feledkeztek meg rólam. Fogadják tehát szívbéli köszönetemet minden, irántam tanúsított jóindulatukért, és kérem a kedves testvéreket, ha mint ember, erőtlenségemnél fogva vétettem, valakit megszomorítottam, hogy bocsájtsanak meg nekem! Az Úr áldja meg a kedves testvéreket! Legyenek hűek, engedelmesek, szeressék munkásaikat, szeressék egymást és mindenek felett az Urat! Az Úr áldja meg mindnyájukat!” (Szabó András búcsú beszéde – 1901. június 30. – Tahitótfalui Baptista Gyülekezet jegyzőkönyve) 
E beszédek hallatán a gyülekezet fennállva, hangos sírással engedte el szeretett testvérüket. Szabó András távozása után a „véni” szolgálatot a gyülekezet egyöntetűen Kosztán Mihályra ruházta át, aki az úrvacsora kiszolgáltatására is felhatalmazást kapott. Ezen szolgálatai mellett a gyülekezet és a körzet lelkigondozói munkáját is végezte.

Az első világháború után egy kedves kezdeményezésre egy mai napig élvezhető gyümölcse termett a helyi baptista gyülekezetnek. A zene és a dicsőítés szeretetet sosem állt távol a testvérektől, így az 1910-es évek végén megalakult az első Tahitótfalui Baptista fúvós zenekar. A gondolat atyja Kurdi Józseftől származott, aki már bár Újpesten volt gyülekezeti tag, több szál kötötte még szülőfalujához, Tahitótfaluhoz. Ő intézte a hangszerek beszerzését, mely több forrásból is érkeztek, főleg magánkézből és piaci „beszerzésekből”. Az első próbák a család tulajdonában álló malom gépházában történtek, este, fáradságos munka után, petróleumlámpa fényénél. Az oktatást ifjabb Kurdi József vállalta fel, aki bár nem volt képzett zenész, jó hallásával és lelkesedésével pótolta a hiányosságait. Mivel nagyon szerették volna az istentiszteleteken az Istent hangszerekkel is dicsérni, az első próbától az első „fellépésig” mindösszesen három hét telt el. Erről a bemutatkozó dicsőítésről nem maradt feljegyzés, de az ezt megelőző próbákról igen. Egyik ma is aktív gyülekezeti tagunk anyai nagyapja „kihallgatta” a malom ablakából kiszűrődött hangokat. Az ő elmondása szerint a trombiták „bizonytalan zengést tettek” és nem nagyon lehetett felismerni, hogy mit „citeráznak vagy fuvoláznak”. A kitartó munka és a dicsőítés utáni vágy azonban megtermette a maga gyümölcsét.  A zenészek egyre magabiztosabbak lettek, egyre többet hívták őket missziói szolgálatokra és nagy áldás lett szolgálatuk mind helyben, mind a környező településeken.

A baptista misszió előrehaladtával egyre több feladata és meghívása lett Udvarnoki Andrásnak, aki letette Tahitótfaluban a szolgálatát és majd harminc évvel a távozása után a gyülekezet az idősödő Szabó Andrást hívta haza a lelkipásztori szolgálat betöltésére. A szeretetteljes, meleghangú hívólevél, valamint a szülőföld csábítása önmagában is nagyon erőteljes impulzus volt Szabó András számára, de ő nem akart Isten nélkül, az érzelmeire hagyatkozva dönteni, ezért imádságban kereste az Úr vezetését ebben a dologban is. Végül is Isten tanácsára 1928. június 29-én elfogadta a felkérést és hazaköltözött. Isten kegyelméből még tíz, igen aktív szolgálati évet tölthetett el szeretett gyülekezetében. 1938-ban egészségi állapota romlása miatt kéri felmentését a szolgálat alól és a hajdúböszörményi szeretetotthonba költözik.

Szabó Andrást Vass Ferenc váltja a lelkipásztori szolgálatban, aki húsz évig tölti be ezt a tisztséget. Szolgálata megkezdésekor nagy vehemenciával vetette bele magát a tennivalókba, az énekkar és a fúvószenekar szolgálatát is próbálta megreformálni. Mivel Vass testvér inkább a pengetős hangszereket részesítette előnyben, így a fúvószene egy kissé háttérbe szorult ezidőtájt. Az ifjúsági munka viszont szárnyra kapott, az új lelkipásztor nagy gondot fordított a fiatalok tanítására. 1953-ban újjá szerveződik a fúvószenekar. Sági László gyülekezeti tag ajándékba kap egy trombitát, amivel a karácsonyi ünnepségen szolgál. Ez az előadás több fiatalnak kedvet csinál a fúvóshangszerek kipróbálására, így kezdetét veszi újra az „eszköz beszerzés”. Hamarosan egy főleg fiatalokból álló zenekar szerveződik, melyben Kristóf János, Básti László és Bán András a zászlóvivő. A fiatalok törekvését immár teljes mellszélességgel támogatta Vass Ferenc testvér is.

1960-ban Révész Benjámin lesz a gyülekezet lelkipásztora, aki 1965-ig látja el a szolgálatát. Őt Balog Miklós testvér váltja, aki 1967-1976-ig látja el megbízatását. Az ő szolgálati ideje alatt egyre feszültebbé válik a kapcsolat a helyi történelmi egyházak vezetőivel, tagjaival. „Lélekhalászással” vádolják a baptista híveket, akik így akarják „áttéríteni” a református, illetve a katolikus testvéreket. Néha odáig fajultak az események, hogy vascsövekkel és botokkal próbálták jobb belátásra bírni a baptista evangélistákat.

1977-ben már Révész József az új lelkipásztor, aki 1987-ig van hivatalban. Ő ma is gyülekezetünk megbecsült tagja. 1987-tól Nyári István lett a gyülekezet lelkipásztora, aki kiváló prédikátorként lett ismert Tahitótfalun, bár túlzott szigora megosztotta a gyülekezetet. Ez a megosztottság odáig vezetett, hogy jó néhányan elhagyták a gyülekezetet és Szentendrére kérték át a tagságukat. A maradottak 2001-ben látták elérkezettnek az időt, hogy „vérfrissítéssel” próbálják enyhíteni a közösségben kialakult feszültségeket. Így lett 2002-ben Nagy Sándor a gyülekezet lelkipásztora, akinek pásztorlása idején nagy lendületet kapott a nyári táborok szervezésével a gyermekmisszió a településen. 2012-ben hirtelen köszönt el a gyülekezettől, Rákospalotán kapott szolgálati lehetőséget. Ezt követően néhány évig Varga György ügyintéző pásztorként segítette a gyülekezetet, az ő vezetésével próbált új irányt kapni a gyülekezet. Rengeteg beszélgetés és lelkigondozás jellemezte ezt az időszakot és természetesen az új lelkipásztor megtalálása volt az egyik fő „feladat”. 2015-ben aztán Steiner József személyében talált rá a gyülekezet arra a lelkipásztorra, aki újszerű missziói látásával és lendületével új látást adott a gyülekezetnek. Kiváló prédikációk és mély igeitanítások jellemezték szolgálatát. Növekvő nemzetközi szolgálatai miatt 2020-ban átadta a stafétabotot a frissen végzett lelkésznek Váradi Antalnak, aki 2017-18 között lelkészgyakornokként szolgált a gyülekezetben, 2018-tól társlelkészként. Antal testvérünk nincs könnyű helyzetben, hiszen egy olyan járványhelyzetben vette át a gyülekezetet, ami még a kipróbált lelkipásztorokat is nagy kihívás elé állítja. A jelenlegi pásztor hősiesen állja a sarat, pásztori szíve miatt hamar megkedvelte és támogatja a gyülekezet.

Isten különleges kegyelme, hogy minden időben gondoskodik az ő nyájáról és hűséges szolgálókat állít be a lelkészi szolgálatba. Imádkozunk, hogy ez mindenkor így legyen. Ámen!

Készítette: Szalai Tamás presbiter (BTA teológus BA hallgató missziói szakirány), 2021.

A Gyülekezet lelkipásztorai

1. Udvarnoki András 1893-1928.
2. Szabó András 1928-1938.
3. Vass Ferenc 1938-1960.
4. Révész Benjámin 1960-1965.
5. Balog Miklós 1966-1976.
6. Révész József 1977-1987.
7. Nyári István 1988-2001.
8. Kulcsár Tibor 2001-2003. (ügyintéző lp.)
9. Nagy Sándor 2003-2013.
10. Varga György 2013-2015. (ügyintéző lp.)
11. Dr. Steiner József 2015-2020.
12. Váradi Antal 2018-2025.